The Importance of Being an Expat - tényleg jó, ha szilárd az ember*

To read in English, please scroll down.

Nem olyan régen érett meg bennem ennek a bejegyzésnek az ötlete, és az utóbbi napokban nem hagyott nyugodni. A Magyarországon történő események hatására a külföldre szakadt hazánk fiairól mindenkinek van véleménye, és ez a vélemény soha nem marad kifejezéstelen. Van, aki gyávának tartja őket, mert akkor menekülnek, amikor a legnagyobb szükség lenne az összefogásra; van, aki szerint nekik van igazuk, és némi irigységgel szemléli bátorságukat; és van aki úgy mond "fittyet sem hány rájuk", mondván, ha boldogulni akarnának, akkor Magyarországon is sikerülne nekik, mindenféle gazdasági és politikai válság ellenére, mert "áldjon vagy verjen sors keze, itt élned s halnod kell".

Az életben maradásért való küzdelem, a honvággyal folytatott napi harc jellemzi azoknak a mindennapjait, akik hazájukat jobb kereset és életszínvonal reményében hagyják el. A pénzügyi válság, a kormány, egy rendszer viszontagságai üldözte őket egy másik országba, ahol minden éjjel álmatlanul forgolódnak, mert "a nagyvilágon e kívül nincsen számukra hely". Nem kívánnak szülőhazájuktól távol élni, a hazaföld szeretete, a gyönyörű és míves magyar nyelv használata annyira visszatartja őket, hogy inkább nem is akarnak megszokni, nyögve élik sóvár mindennapjaikat és alig várják, hogy újra és újra a szeretett otthonukban mesélhessenek a messze földön szerzett tapasztalataikról, kulturális különbségekről és a hazai ízek hiányáról. Dupla ünnep a karácsony, és még szebb a nyár, amikor szabadságot vehetnek ki, és elutazhatnak haza, hazatérhetnek, végre.


Akik ismernek, vagy olvasnak, tudják, hogy 2010 óta én sem tartózkodom kis hazánkban, hanem a felhős-esős-tulipános Hollandiában tanulok, dolgozom és élek. Nem véletlen azonban, hogy a fentebb említett embereket nem többes szám első személyben (mi) emlegettem. Én ugyanis a külföldön élők azon rétegéhez tartozom, akiket úgy neveznek a többiek angolszász nyelvjárásokban, hogy 'expat'. Ki is az expat?

expat: olyan személy, aki önkéntesen távol tartózkodik szülőhazájától

Engem (minket, expatokat) senki nem kergetett külföldre, hacsak nem saját kaland- és tudásvágyam. Akkor hagytam el önkéntesen az országom, amikor a recesszió első hulláma mosta a világgazdaság már amúgy is viharverte partjait; bár 18 évesen, bankszámla és jövedelem hiányában, valamint biztos családi háttér jóvoltából ebből mit sem érzékeltem (vagy csak holmi keveset). Elegem volt abból, aki Magyarországon voltam, meg akartam keresni önmagam, megismerni új kultúrákat. Bár abban az időben csak ideiglenesnek szántam külföldi tartózkodásom, valahol mélyen tudtam, hogy ez bizony egy életre szóló utazás lesz, hazavesztés, identitáskeresés egy soha le nem nyugvó elmével és lélekkel.

Expatnak lenni nem egyszerű, mert attól a pillanattól kezdve, amikor már nem tekintettem örök otthonként arra a helyre, ahol felnőttem, elvesztettem hazámat, és az egész világ állampolgárává váltam. Egy állandó harc ez önmagammal, a szívem már nem köt helyekhez, hanem emberekhez. Sehol se jó igazán, mindig máshová vágyom, és kételkedem benne, hogy valaha is megtalálom újra a hazám, amit azon a napsütéses augusztusi reggelen elvesztettem. Minden hely csak addig érdekes, amíg meg nem szokom, a négyéves bachelor képzés (amiből 3 év még hátra van) végeláthatatlannak tűnik, és szívem szerint ennyi idő alatt már legalább két másik országban is éltem volna, és ugyanezt a kettőt már el is hagytam volna. Nincs országom; az otthonom egy kontinens, a hőn szeretett Európa, Magyarországgal, Hollandiával és az összes többi országával egyetemben.

Amikor Magyarországra látogatok, mindig ugyanazokat a kérdéseket hallom: nincs honvágyad? Nem hiányzik Magyarország? Fáj azt mondani egy olyan generációnak, akinek a haza földje többet jelent minden másnál, hogy nem, nem hiányzik. Hiányoznak a szüleim, a nagyszüleim, a nővérem, az óvodában, általános- és középiskolában szerzett barátaim, akiket sehol máshol a világon nem fogok már megtalálni, és akik után egy életen át tartó vágyódás fűz, de ez a keserű érzés az expat élet velejárója. Meg kellett azonban tanulnom elszakadni a helyektől és nem ragaszkodni a tárgyakhoz. Minden pótolható, és minden pótolva lesz, ami anyagból van, ami ember által építtetett.

Amikor kritikákat, pletykákat hallok arról, hogy mennyire beképzelt lettem a külföldi életem miatt, néha felmérgelem magam, néha csak mosolygok. Vannak, akik szerint töröm a magyart, vannak, akik szerint megjátszom, hogy külföldön jól érzem magam, mert "ott sincs kolbászból a kerítés". Azt viszont nem veszik észre a kritikusok, hogy nem mindenkinek ugyanaz az értékrendje, mint nekik, a különbségek léteznek és ezek teszik széppé a világot. Született magyarként, született "homoki lányként" olyan  tulajdonságaimmal bocsátottak útra, hogy a világ akármelyik részén is éljek, mindig velem maradnak. A magyar nyelv szeretete, a 'szögedi' nyelvjárás ápolása, a rántott hús egészséges táplálékként való besorolása, az egyszerűség és a józan paraszti ész mindig rá fog majd csodálkozni az új helyekre, új országokra, új kultúrákra.



 Akárhogy is, a külföldi létem és annak szeretete megnehezíti, hogy csupán két év után is vissza tudjak illeszkedni régi hazámba, hogy úgy tudjak élni, mint annak idején, Magyarországon. Ugyanaz vagyok, aki életem első 18 évében voltam, de bennem él az "expat", aki felveszi a világ szokásait, akinek csak a változás állandó, és akinek nem, nincs honvágya. A nyelvek keverednek és mindegyikből azt használom, ami a legkifejezőbb. Mert ha finom valami, arra sokkal kifejezőbbnek találom a holland "lekker"-t. Egy "valid argument" többet jelent egy valós érvnél. Csak is magyarul lehet hisztizni és pukkadni; az olasz "cheee?" többet mond egy micsodánál, és a "körülbelül" szó spanyolul jobban utal arra, amire én is akarok, más o menos. Hozzászoktam, hogy a vonatok tiszták és pontosak; az emberek nem bámulják egymást az utcán. Megtanultam együtt élni különböző nemzetiségekkel utálat nélkül és egyetértek azzal, hogy a biciklisek az utak királyai. 

Szomorúvá tesz, hogy talán keserűségből, talán szánalomból, talán irigységből vagy egyszerű rosszindulatból mások nem tudják elfogadni, nem akarják megérteni, mennyire szép lehet egy olyan élet is, ami enyhén különbözik attól, ami számukra ideális vagy megszokott. Nem akarják elhinni, hogy helyektől függetlenül is lehet boldognak lenni, hogy a sehová sem tartozás érzése is lehet részegítő, és hogy ez koránt sem arról szól, hogy hol van kolbászból a kerítés. Elhagytam volna régi hazám akkor is, ha dübörög a gazdaság és válogathatunk a munkahelyek között. Elhagytam volna akkor is, ha 9 egyetem ajánlotta volna ugyanazt az oktatás, amit itt kapok. Elhagytam volna akkor is, ha ott talál meg életem szerelme, aki le akar kötni egy helyhez, mert az ő lelke nem forgószél, hanem materiális, ragaszkodó. Hollandia korántsem a végállomás számomra, még annyi helyen nem jártam, és nem nyugszom, amíg mindet meg nem unom, amíg az egész világ a hazámmá nem válik, megszelídül, ismerősként fogad.


* Oscar Wilde The Importance of Being Earnest című drámájának magyar címe Bunbury -  avagy jó, ha szilárd az ember

Dear Readers! This post expresses my very own personal feelings about being an expat and living in a country far away from my family. The Hungarian language does add to its value, therefore I am not able to and I don't want to translate it word by word. At the same time, I would like to tell a different story to those reading me in English since they do not have an extended knowledge about what is really going on in Hungary. I hope you will like this post and enjoy the pictures which are truly supporting my content.

The recession which is now starting to have less and less influence in Western Europe is still having a shocking effect on the ex-socialist Hungary that is still suffering the bed decisions of an old regime. Unemployment, never ending fights between political parties and a hopeless financial situation is forcing Hungarians to leave their beloved country and try to find a job in an other country that pays well enough to support their family. Their stay in abroad is more a suffering and homesick then a real abroad experience, since they never intended to leave Hungary, they just simply did not have other choices.

I left Hungary for the Netherlands in 2008 right after high school to have a gap year before uni, find myself in a different culture, learn new things and then go back home with experiences and stories to tell. However, somewhere deep I always knew that my journey will last for good. No more then 3 months spent abroad made me realize that I do not belong to one place anymore and I am destined to be the citizen of the world instead of a citizen of a specific place. I realized I was an expat who was not forced to leave her own country by anything and anyone. It was my own, responsible, life-changing decision. I became an expat and I liked it.


But believe me, being an expat is not quite something you choose for yourself. In the beginning it was very hard, and it is still not easy to accept the fact that I do not feel homesick and I don't consider the place where I was born and raised my final destination. I truly, deeply, painfully miss my mother, my father, my sister, my grandparents and my true friends who cannot accompany me through my whole journey around the world. I had to learn to make myself independent from places, houses and objects. Everything manmade is replaceable. (Nevertheless, I would put up quite a fight for my shoes ;)

In the same time, it is thrilling and liberating as well. I have certain habits coming from my Hungarian-being that will never leave me. Habits which have been with us, Hungarians for centuries now, following us as loyal puli dogs and making our lives joyful, but miserable.Yet, despite my Hungarian-ness, I find it quite challenging to behave the same way as I used to when I was living in Hungary. It is still me, but I found my destiny and I found myself. I found out who I want to be and first in my life I can say it without a shadow of a doubt, I am in the exact right place for self-actualization. The Netherlands is far not my last destination, the world is waiting for me and I can't wait to tame it all or be tamed by it.

An expat is who is leaving their home or country voluntarily. I did that and I lost a lot. My identity, my home, the continuous presence of my parents and a safe environment where I could always find a shelter. But Gosh, how much I gained! The importance of being an expat is not the fact, that we live in thrilling and fantastic countries surrounded by similarly fantastic people without any problems which we had in our home country. The importance of being an expat is experiencing that happiness is really not the destination, but the journey itself. No matter how long that journey is. The longer, the better. That is why we are expats.